Több száz pár választotta már ezt a kurzust…
Egyetlen terápiás alkalom árának töredékéért!
Ez az 5 lépéses, több éves tapasztalatból összeállított kurzus azoknak a pároknak készült, akik elhidegültek egymástól, a mindennapok szürkévé váltak, de szeretnék tisztán látni, van-e – és ha igen – merre van tovább.
"A kurzus vége felé a férjem nagyon lelkes lett. Visszajött az érzés, ami az elején volt, sőt…" — G. Ivett👉 Megveszem a kurzust
Sok pár nem veszekedik. Nem készül szakításra. Egyszerűen csak teszi a dolgát.
Ez az állapot sokáig fenntartható, de közben egyre nehezebb megfogalmazni, mi hiányzik valójában.
Ez a kurzus nem minősíti ezt az állapotot. Segít megérteni, mit jelent nálatok.
Egyetlen terápiás alkalom árának töredékéért elindíthattok egy közös felismerési folyamatot – otthon, nyomás nélkül.
Több éves tapasztalat alapján, párkapcsolati krízis helyzetekre épült, feladatokra fókuszáló folyamat, amit a saját tempótokban tudtok végig vinni.
Segít értelmezni, hol tart most és mit jelent innen továbblépni. A folyamat lépései segítik a kreativitást, az őszinteséget mellyel akár egy új teljesebb harmonikus párkapcsolatot építhettek fel.
5 modul – lépésről lépésre, nyomás nélkül
Az elhidegülés folyamata ítélkezés nélkül.
Csendek, elkerülések, felhalmozódott feszültségek.
Felelősségvállalás bűntudat nélkül.
Ami rajtunk múlik – és ami nem.
Hogyan tovább: együtt, máshogy, vagy külön – tisztábban.
Választható feladatok (nem kell mindent megcsinálni)
Nem kell „jól csinálni". Elég őszintén jelen lenni.
„Először értettem meg, mi történik köztünk. Ez önmagában megkönnyebbülés volt."Diana, 41
„Segített kimondani olyan dolgokat, amiket évek óta kerülgettünk. Izgalmas volt a folyamat mindkettőnknek. Nem kérdés, hogy közösen megyünk tovább."K. és P.
„A férjem először nem hitt benne. Aztán már ő jobban várta a következő feladatot. Ennyit nem beszélgettünk az elmúlt 19 év alatt. KÖSZÖNÖM!!"Ági, 38
Egyetlen terápiás alkalom árának töredékéért
Elindítom a kurzustElindíthattok egy közös felismerési folyamatot – otthon, nyomás nélkül.